TÉKA ALAPÍTVÁNY
Félévzáró a szamosújvári Téka Szórványkollégiumban
Félévzáró a szamosújvári Téka Szórványkollégiumban
Február 18-án délután került sor a Téka Alapítvány zöld termében az első ízben megszervezett bentlakási félévi értékelőre. A bentlakó diákon kívül meghívottak voltak a bentlakásban dolgozó pedagógusok, valamint az iskolában velük foglalkozó tanítónők, tanárok, osztályfőnökök.Póka Enikő, a bentlakás igazgatónője, mutatta be az elért eredményeket , valamit a diákok számára szervezett szabadidős tevékenységeket. A bemutató ötletét az adta, hogy több olyan diák tanulmányi eredménye növekedett, akiknek a sorsát már évek óta követjük. Másik cél az iskolai és a délutáni pedagógusok közti kapcsolat erősítése volt, hisz közös érdek a 103 vidéki gyerek tanulmányi sikeressége és beilleszkedése az iskolák diákéletébe . A gyerekek megoszlása a következő: elemi oktatás- 16 gyerek, 5-8 osztály: 48 diák, középiskola: 31 diák, szakiskola- 6 diák, szaklíceum- 1 diák, egyetemista- 1
Őket a 4 délutáni pedagógus mellett, pszichopedagógus és pszichológus is segíti a hatékony beilleszkedésben és a tanulásban.
A 49 5-8-os gyerek tanulmányi eredménye a következő: 7 tanuló 7-8 általános között, 16 tanuló 8-9 általános között, 17 tanuló 9-10 általános közt zárta a félévet, míg 9 diák nem ért el átmenő jegyet.
Kiemelkedő tanulmány eredmények: Horváth Edera 9,88 (Mezőkeszű, VI. osztály), Enyedi Réka 9.88 (Bonchida, VII. osztály), Topai Kinga 9,72 (Fodorháza, VII. osztály),Vígh Sándor 9,64 (Feketelak, VI. osztály)
A 31 licista eredményei talán jobbak: 4 tanuló 7-8 között, 17 tanuló 8-9 között, 10 tanuló 9-10 között. A legjobbak: Cheta Andrea – 9,63 (Búza, XII), Rusu Timea 9,52,Szépkenyerűszentmárton XI), Enyedi Róbert 9,5O (Bonchida XI)
6 tanuló részt vett különféle vetélkedő és tantárgyverseny helyi és megyei szakaszán.
Természetesen ezen eredményeket ugródeszkának tekintjük, és reméljük, hogy év végéig pozitív irányba mozdulnak majd a tanulmányi mutatók.
Minden pedagógus tudja azonban, hogy nemcsak jeggyel mérjük a gyereket, és a harmonikus fejlődésük szempontjából fontos a más irányú tevékenység is. Ezért szervezzük a bentlakók számára a néptánc és társasági táncoktatást, kézműves köröket (agyagozás, gyöngyfűzés), képzőművészeti kört, zeneoktatást, színjátszó kört, valamint a Kukucska nevű bentlakási lap szerkesztését. Ezen tevékenységekről vetített képeket láthattak a résztvevők.
Míg a gyerekek vacsoráztak, a pedagógusok elbeszélgettek a diákok eredményeiről, viselkedéséről. Reméljük e találkozó csupán az első volt a közös beszélgetések sorozatából, amelyek célja a mezőségi szórványkollégium diákjainak hatékonyabb oktatása és nevelése.
A Téka –Mezõségi Szórványkollégiumban élõ, szociálisan hátrányos helyzetû gyerekek támogatása érdekében intézményünk is elindította a már ismert keresztszülõ programot. Az eddigi keresztszülők és támogatottjaik:
1. Szongoth Gergely – Budapest ; Topai Kinga -Magyarfodorháza
2. Szongoth Kristóf és családja ; Lengyel Mária – Alsó-Tök
3. Szongoth Gábor és családja; Balogh Ferike – Alsó –Tök
4. Kopányi Sándor és családja; Biatorbágy ; Török Erika- Kide
5. Kerezsi Ágnes- Budapest ; Miske Anna –Magyarmacskás
6. Szedilek Lenke-Torda; Páll Andrea- Feketelak
7. Sztranyiczky Szilárd; Bödör Krisztina -Válaszút
8. Sztranyiczky Tünde; Bálint Jancsika – Köblös
9. Laurán János; Balla Eliza – Feketelak
10. Gerhard Schricker - Arzberg De - Chitta Denisa - Szarvaskend
11. Sorin Cuc - USA; Siliga Márk - Melegföldvár
12. Kiss Klára Szamosújvár , Szécsi Kálmán - Csíkszereda - Szabó Lóránd
Várjuk továbbra is azoknak a személyeknek a jelentkezését , kiknek anyagi helyzete lehetõvé teszi azt, hogy folyamatosan biztosítani tudják egy általuk kiválasztott mezõségi gyerek anyanyelven való tanulásának költségeit.
Fodor Emőke
|


















